
Sokféle bőrprobléma keserítheti meg az életünket tartósan és visszavonhatatlanul, mint az akne hegek, a pigmentfoltok, a finom ráncok vagy a tág pórusok. Ezek eltüntetésére tett erőfeszítéseink pedig gyakran kudarcot vallanak, amikor hatástalan kezelésekbe botlunk. Mégse add fel, mert mostanra létezik már olyan hatásos megoldás, mely valóban segít bőrödnek visszanyerni sima felszínét, egyenletes színét és fiatalos üdeségét. Ez az innovatív technológia a frakcionált lézerterápia. Alkalmazása számos előnnyel jár, amik összeadódva látványosan javítják a bőr megjelenését.
A Frakcionált Lézerterápia Háttere
Ez a kezelés a fókuszált lézer energia fototermikus hatását használja fel a bőr megújítására. Úgy működik, hogy mikrosugarakat bocsát ki a bőrfelületre, amik apró tűpontszerű sérüléseket ejtenek, és ezek mentén a bőr mélyéig hatoló mikrocsatornákat -úgynevezett mikrokezelési zónákat- hoznak létre. A bőrön keletkezett sok-sok pici sérülés beindítja a gyógyulási folyamatokat, vagyis serkenti a bőr kollagénjének termelődését, és a szöveti szerkezet átalakulását. Ez adja a feszesítő, fiatalító, egyenletesebb bőrfelszínt biztosító hatást.
A frakcionált technológia lehetővé teszi, hogy az egyes mikrokezelési zónák körüli szövetek épek maradjanak, így gyorsabb a felépülés, és elkerülhető a korábbi, nem frakcionált lézeres beavatkozások gyakori mellékhatása, a hegesedés. A lézeres kezelésekkel kapcsolatos átfogó klinikai vizsgálatok megállapították, hogy a frakcionált CO2 lézer klinikai hatékonysága lényegesen jobb más kezelésekhez képest, a kezelt páciensek bőrének textúrája 80%-kal javult három kezelés után.

1. Fiatalító Hatás
A frakcionált lézerterápia bőrfiatalító képessége az egyik legfigyelemreméltóbb előnye. Mivel az öregedéssel járó kollagénvesztés a bőr víztartalmának és rugalmasságának csökkenéhez, elvékonyodásához, majd finom ráncok megjelenéséhez vezet, a kollagén képzés fokozása kulcsfontosságú a bőr fiatalságának visszanyerésében. Ez az eljárás tehát a rugalmas rostok gyarapításával feszesebb bőrfelszínt, a kitágult pórusok összehúzását, a petyhüdt állag ruganyosságának helyreállítását eredményezi.
A páciensek két lépésben észlelik a kedvező rejuvenációs hatást: először úgy egy hét elteltével a babapopsihoz hasonlatos selymes, rózsás bőr alakul ki a kezelt régióban, a hónapokig elhúzódó második szakaszban azután a szerkezeti javulás is nyilvánvalóvá válik. A friss bőrfelszínt az erős napfénytől és szoláriumtól hetekig óvni kell, mert még sérülékeny, könnyen bebarnulhat. Ősz közepétől tavasz közepéig azonban bátran beütemezheted ezt a kezelést.
Nemcsak a páciensek számolnak be érezhetően selymesebb, ragyogóbb és rugalmasabb bőrről, a tanulmányok szerint a szem- és szájkörüli finom ráncok is észrevehetően csökkennek két-három kezelést követően. Sőt, a frakcionált lézer a megereszkedő szemhéj feszesítésében a legeffektívebb kés nélküli terápiának bizonyult.
2. Hegkezelő Hatás
Az akne olyan hegeket hagyhat maga után, amelyeket szinte lehetetlen kezelni, noha nagyon frusztráló a jelenlétük. Az arcon visszamaradó zavaró műtéti hegek szintén alááshatják önbizalmunkat. Ezekre a problémákra a frakcionált lézerterápia egyedülálló megoldást jelent. Megfelelő beállítások mellett a lézersugár a bőr legmélyére hatol, lebontja a hegszövetet, miközben egyenletesebb szerkezetű, új bőrszövetet hoz létre.
A kezelés átlagosan 70%-kal csökkenti a hegek kiterjedését, a mély hegek sekélyebbé válnak, az előemelkedők visszahúzódnak, néhány alkalom után a teljes gyógyulásuk is gyakori. Az aknés hegekkel küzdők számára ez jelentős lépést jelent az egyenletesebb, simább bőr felé.
Plusz tipp a hegkezeléshez: Olyan orvos-esztétikai szolgáltatót válassz, ahol biztosan ebben jártas orvos végzi a beavatkozást, és a problémához illesztett mélységben kezel. Alulkezelés esetén ugyanis elmarad a kívánt hatás.
3. Pigmentfoltok Elleni Hatás
A hiperpigmentáció barnás foltok formájában jelenik meg az arcbőrön, oka a napsugárzás, a hormonális változások illetve rendellenesen gyógyult bőrgyulladás lehet. A frakcionált lézerterápia hatékonyan cseréli le a felesleges melanint tartalmazó sejteket, így segíti a felszaporodott pigmentek kiürülését a szervezetből. Az új sejtek egyenletesebb pigmenteloszlást mutatnak, a foltok halványulnak, egységesebb bőrszín látható.
Kedvelt felhasználási területe az arc, de a dekoltázs, valamint a kézfejek bőrét is halványítja, fiatalítja. A kezelés itt a felszínesebb réteget érinti, ezért nem győzzük hangsúlyozni a hozzáértő szakember jelentőségét a túl mély beállítások és nemkívánt mellékhatások elkerülésére.

Gyakorlati Tudnivalók
A frakcionált lézerterápia megkezdése előtt fél órával sminklemosással és érzéstelenítő krém felhelyezésével történik az előkészítés. A krém letörlését követően a frakcionált lézer kezelőfej cm2-nyi felületeket egymás után megkezelve végighalad a bőrfelszínen. Az előkezelés ellenére ez enyhén fájdalmas lehet, a bőr hűtését és szünetet is kérhetsz bármikor. A beavatkozás időtartama általában fél óra, utána bőrnyugtató-hámosító krém segíti a gyorsabb, szebb gyógyulást. A gyógyulási folyamat során először bőrpír, és tűszúrásnyi pöttyök keletkeznek, másnapra a szemek körül duzzanat várható, néhány nap múlva elkezdődik a fokozott hámlás, amely átlagosan öt napig tart. Lehetőleg úgy időzítsd ezt a kezelést, hogy utána egy hétig nem akarsz majd mutatkozni, home-office-osok előnyben.
Üdvözöld a Változást
A frakcionált lézerterápia ideális választás azok számára, akik szeretnék megújítani bőrüket. Kifejezetten sokféle bőrproblémán képes segíteni, akár egyszerre is: a fiatalító hatástól a hegek és egyéb bőregyenetlenségek kisimításán át a pigmentfoltok halványításáig ez a korszerű kezelési mód figyelemreméltó hatékonysággal bír. A modern bőr-esztétikában fontos helye van, ezért nem meglepő, hogy egyre népszerűbb azok körében, akik szívesen javítanának bőrük megjelenésén.
Ha még bizonytalan vagy, konzultálj bőrgyógyászoddal a várható hatásokról, illetve a bőrödnek és céljaidnak megfelelő kezelési tervről. A Flash Clinic Skin hisz abban, hogy a frakcionált lézerterápia előnyeinek megismerése és megtapasztalása elvezet a ragyogó, fiatalos bőrhöz, amelyre mindig is vágytál. Ha pedig már belevágtál, élvezd a csodás új bőrödet, üdvözöld a változást!
Comments